2012. december 31., hétfő

BUÉK!



Januári naptár


Itt a januári naptár, a szokásos három méretben: 1280x1024, 1152x864, 1920x1200. Kicsit nagyobbra hagytam a képeket, mert sokszor nem tudom pontosan lekicsinyíteni, de a méretarányok stimmelnek.

És egyúttal szeretnék minden kedves blogolvasónak

NAGYON BOLDOG ÚJÉVET

kívánni!

2012. december 20., csütörtök

Fűszeres sütőtökkrémleves


Ez a leves akár az ünnepi menü része is lehet annyira finom, de vigyázat, mert lehetetlen nem megenni egy egész lábossal.

Hozzávalók:

  • 1-1,5 kg sütőtök
  • 1 fej vöröshagyma
  • kb 1cm-es gyömbér
  • 1 dl főzőtejszín
  • vaj, olívaolaj
  • 2 evőkanál barna cukor
  • méz
  • leveskocka
  • só,bors
  • csipetnyi őrölt csili
  • 1-1 kávéskanál fahéj és szegfűszeg


1. a tököt meghámozom a magjait kikaparom, és kisebb kockákra vágom, a hagymát felaprítom, a gyömbért lereszelem
2. a vajt az olívaolajjal megolvasztom, és a barna cukrot megkaramellizálom rajta
3. a hagymát és a lereszelt gyömbért a karamellhez öntöm, és addig pirítom míg a visszaszilárdult karamell újra felolvad
4. ekkor beleteszem a tököt, és pár percig párolom, majd felöntöm annyi vízzel amennyi bőven ellepi
5. ha felforrt a víz sózom, borsozom, beledobom a leveskockát, és fűszerezem a többi fűszerrel, majd belecsurgatok egy kevés mézet
6. puhára főzöm, ha a fakanállal könnyedén szét tudom nyomni a tököt akkor jó
7. turmixolom, ha túl sűrű még öntök hozzá egy kevés vizet, és ha szükséges még édesítem, fűszerezem, újra felforralom
8. pirított tökmaggal és kevés tökmagolajjal meglocsolva tálalom



2012. december 5., szerda

Esti séta az első hóban


Tegnap este leesett az első hó itt nálunk Szentendrén. Hát gyorsan fel is öltöztem jó melegen, és nyakamba vettem a várost, persze még inkább a fényképezőgépet és az állványt, a hóból ugyan nem sok látszik a képeken, de nagyon hangulatos esti fotók lettek, melyeket szeretnék veletek is megosztani.











2012. december 3., hétfő

Karácsonyi hangulat gyertyával

A legegyszerűbb megoldás, ha meleg karácsonyi hangulatot szeretnénk varázsolni az otthonunkba, a gyertyás kompozíció. Íme néhány egyszerű ötlet:





 







2012. december 2., vasárnap

Decemberi naptárkép


A közelgő ünnepekre hangolódva elkészült a decemberi naptár, a szokásos három méretben tölthető le az alábbi linkekről: 1280x1024, 1152x864, 1920x1200

2012. október 31., szerda

Karácsonyi tervező

Ide kattintva letölthető

Készítettem, egy szuper kis nyomtatható karácsonyi tervezőt. A naptár részébe beírhatjátok a teendőiteket, programjaitokat, nagyon hasznos, hogy átlássátok mi mindent kell megcsinálni az ünnepekre. Van egy ajándéklista, egy ünnepi menülista és egy lista ahhoz, hogy összeírhassátok kinek szeretnétek üdvözlőlapot küldeni. Használjátok, hogy az ünnepi készülődés, ne a kapkodásról, és az idegeskedésről szóljon.

Novemberi háttérkép


Újabb naptár ezúttal természetesen novemberre. 1152x864, 1280x1024, 1920x1200

2012. október 9., kedd

Őszi stílus

Készítettem három őszi együttest a http://www.polyvore.com-on. Igyekeztem hétköznapi szetteket összeállítani a magam stílusában. A lényeg az volt, hogy kicsit sportosabb mégis csinos összhatást érjek el. Értelem szerint, nem innen kell vásárolni, az egész csak arról szól, hogy próbálok ötleteket adni, hogy mit mivel érdemes felvenni, milyen alapdarabokat érdemes beszerezni stb.

Itt meghtekinthető
Itt megtekinthető
Itt megtekinthető

2012. október 8., hétfő

Őszi dekorációk

Íme néhány egyszerű ötlet, miként varázsolhatunk őszi hangulatot az otthonunkba.











2012. október 2., kedd

Októberi naptár


Tudom, hogy nagyon eltűntem, de lassan újra visszaáll a rend, és írom tovább a blogot, addig is itt egy újabb naptár, ha tetszik töltsétek le, és használjátok. 1280x1024, 1152x864, 1920x1200

2012. augusztus 31., péntek

Szeptemberi naptár


Készítettem egy szép háttérképet naptárral remélem tetszik. Három különböző méretben tölthető le, hogy a különböző felbontású monitorokhoz mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.
1152x8641280x1024 és 1920x1200

2012. augusztus 29., szerda

Napon szárított paradicsom


Azt mondják, hogy szeptember elején még folytatódik a nyár, ha nem tévednek akkor még most is neki lehet állni a paradicsomszárításnak, tavaly én is szeptember elején szárítottam. De ha nem lesz jó az idő viszont szeretnétek készíteni, akkor sütőben is működik: alacsony kb. 70-90 fokon pár óra alatt, érdemes a sütőajtót egy fakanállal kitámasztani. A sütési idő, és hőfok minden sütőnél más, ezért érdemes figyelni, hogy áll az aszalás. Egyszer készítettem sütőben de már nem emlékszem hány fokon, és mennyi ideig. Dolce Vita azt írta a blogján, hogy 90 fokon 9 órát szárította (csak hogy tudjatok miből kiindulni).



Elkészítése:

Én 3 kg lucullus paradicsomot használtam. (Ez egy kicsit hosszúkás fajta az aszaláshoz az egyik legmegfelelőbb mert kevés leve van, jó húsos, könnyű vele dolgozni). A paradicsomokat megmostam, kettévágtam, kivágtam a csumáját és kiskanállal kikapartam a magjait. Szorosan egymásmellé helyeztem őket, alaposan megsóztam (a só segíti a száradást, és tartósít is) és kitettem őket a napra, köréjük tettem egy napernyő állványra akasztott tüll baldachint, de elég ha letakarjátok egy darab tüllel, hogy ne szálljanak rá a bogarak.






Éjszakára be kell vinni, mert kint párás a levegő, pár nap alatt szépen kiszáradnak. Jól záró műanyag dobozban tartom a hűtőben, és mindig csak egy kis üvegnyit teszek el olajban, a következő képpen: A szárított paradicsomokat forrásban levő vízbe teszem, hogy kicsit megpuhuljanak, ha már jó, alaposan lecsöpögtetem, és hagyom teljesen megszáradni. Beleteszem őket az üvegbe a szárított fűszerekkel együtt oregánó, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, én ezeket szoktam használni, felöntöm olívaolaj, és napraforgóolaj keverékével lezárom az üveget és egy kicsit összerázom, hogy a dolgok elkeveredjenek benne, majd beteszem a hűtőbe. Egy-két nap alatt összeérnek az ízek.



2012. augusztus 20., hétfő

Dokumentum film a gyors éttermek kínálatának egészségkárosító hatásairól


Tegnap láttam ezt a dokumentumfilmet, a teljes verzió fent van a YouTube-on szinkronosan. A McDonald's-ban kapható ételek egészségkárosító hatásáról szól. Egy teljesen egészséges jó kondiban levő fiatalember elhatározza, hogy egy hónapon keresztül csak mekis kaját eszik, mindezt orvosi felügyelet mellett. Az eredmény megdöbbentő. Azt hiszem érdemes megnézni, elég tanulságos, ezért gondoltam, hogy felteszem ide a blogra.

Super Size Me